Las Vegas

Las Vegas egy valóságos csoda, otthonról nézve. Nem akarok úgy feltűnni senki előtt, hogy nekem semmi sem tetszik, mert Las Vegas -ról „csak jót lehet mondani” – persze ez nem teljesen igaz, és nem is lesz így. Szerintem kettő típusú érdeklődő van Vegas iránt, az egyik aki a szórakozás miatt megy oda, a másik pedig aki a látványért. Az első imádni fogja az utóbbi pedig csalódni fog. Mi a második verzióba tartoztunk. Teljesen objektív beszámolót próbálok összehozni, így ha valami nem volt jó számunkra akkor az nem volt az sajnos. Felesleges szubjektív délibábokat kergetni Vegas körül, mert igazából azok nem nagyon vannak.

Előzmények

Feleségemmel egy Los Angeles -i munkát csináltunk épp amikor kitaláltuk, hogy ennél közelebb sosem leszünk Las Vegas -hoz és mivel a munkák között elég sok szabadidőnk volt, így úgy döntöttünk pár napra átmegyünk Las Vegas -ba. Az út csupán 1 óra repülővel. Régóta meg szerettük volna nézni Vegas minden látványosságát, és kíváncsiak voltunk, hogy valóban akkora durranás -e mint ahogy azt a filmeken látni.

Megérkezés, első nap

Leszállás közben szenzációs panoráma tárult elénk. Az egész várost lehetett látni, és a körülötte lévő hatalmas sivatagot. A kiszállást követően gyorsan összeszedtük a csomagunkat, majd indultunk is kifele, hogy mielőbb a városban lehessünk. Innen a magasból már azért lehetett látni, hogy a filmeken és a médiában Las Vegas teljesen máshogy van tálalva mint amilyen valójában.

Las Vegas

A reptér nem túl nagy, de azért van távolság rendesen. A kijáratál megdöbbenve tapasztaltuk, hogy ugyan a szálloda 2km-re volt a reptértől, mégsem tudtuk ezt a távot megtenni gyalog ahogy terveztük, közben egy kis városnézést miegymás, mert a reptér teljesen le van választva a városról.

Las Vegas

A bejutás kizárólag taxival lehetséges, vagy valamilyen másik autóval, kinek mi áll rendelkezésére. Próbáltunk Uber-t hívni de nem sikerült, egyszerűen nem működött a szolgáltatás. Sajnos nem találtunk más megoldást, egy bőszen vigyorgó taxistól próbáltunk némi infót szerezni, hogy mégis mennyibe kerül ez a 2km utazás? – Bemondtuk a hotel nevét, és annyit mondott, hogy 50 dollár. 🙂 Ahh mégis csak Las Vegasban vagyunk amúgy is többre számoltam, jó lesz az csapassuk. Már mentünk is. Akarva akaratlanul bekapcsolva felejtettem a navit, mert előtte azon néztük meg, hogy merre van a hotel. A taxis persze kerülőúton vitt bennünket, így ezt a kb 2km távot sikerült 20 perc alatt megtenni, de legalább közben láttuk a várost. Persze megkérdeztem, hogy most akkor mégis mi merre, amire majdhogynem felkapta a vizet, és elkezdett valami ismeretlen nyelven beszélni. Kicsit mondogatni kellett neki, hogy, hogy relax deep breath, deep breath, aztán hallgatás a célig. 57 dollárban meg is állt a műszer amikor kiszálltunk a hotelnél, persze joggal gondoltam, hogy a kis privát műsörért külön fizetünk, de annyi baj legyen annyira nem rosszak ezek a kis privát rögtönzött műsorok, csak vezetés közben azért furcsák..

Las Vegas Eiffel Tower

Megérkezés a hotelbe

Ugye itt minden hotel kaszinó is egyben. Szállást a Bally’s Hotel -be foglaltunk ami Las Vegas közepén van, közvetlenül a mini Eiffel Torony mellett. Tudjátok ott jobbra a tábla után. 🙂 A bejárat egyből a gigantikus alsó szinten lévő kaszinóba nyílott, nem volt semmi felvezetés, vagy előjáték, bele a közepébe. Itt aztán ment a játék rendesen pedig még csak kora délután volt.

A recepciós fiatalember valami eszméletlen tájszólással tolta, a mondókájából semmit nem értettünk. Na akkor nagy nehezen sikerült kivenni a szavaiból, hogy akar nekünk tolmácsot hívni, milyen hívjon? Magyar vagy Német, ez a 2 opció volt, hát a Magyart választottuk, gondoltuk feladjuk neki a leckét. Pikk pakk csirr csörr, már nyomta is a kezünkbe a telefont. Azért így ebben a helyzetben Las Vegas -ban egy Magyar hangot hallani a vonal túlsó végén azért az na! Mint kiderült ez is inkább csak nekünk volt újdonság, mert itt ez a default, hogy hívnak mindjárt tolmácsot szinte bármilyen nyelven. Így a kommunikáció zavartalanúl lezajlott, tudtunk mindent, megkaptunk mindent, majd irány a szoba.

Las Vegas Bally's

Hotelszoba

Ahogy korábban mondtam, az Eiffel Torony a lábunk előtt hevert, ha nagyon nekifutok még talán el is ugrok odáig. 🙂 Na jó nem. Viccet félretéve, a kilátás azért odaver, amit órákig lehetne meredten bámulni. Nekünk nagyon tetszett.

Las Vegas Eiffel Tower

A szoba szerintem teljesen rendben volt, ami egyből feltűnt, hogy a belmagasság jóval alacsonyabb a megszokottól, a szélessége pedig jóval nagyobb. Olyan Amerikás. Nagyon tetszett. 🙂 Ez a nagyon tetszett nézetünk megváltozott kissé amikor elmozdítottuk az egyik fotelt, hogy az ablak elé vigyük és alatta állt a kosz, a kenyér darabok, meg a jó isten tudja még micsoda. Hozzá kell tennem, hogy ez a hotelszoba egy mennyei palota volt a Los Angeles -i lakásunkhoz képest, így nem nagyon vágytunk vissza. 🙂 Lehet itt kellene maradni, Los Angels -t meg hagyni, csak ugye a cuccunk 2/3-a ott van.

Úgy beszéltük felségemmel, hogy kicsit megpihenünk, aztán irány lefele fejest ugrunk a bűnös életbe. Ez így is lett. Kicsit megnyújtóztattuk magunkat, ittunk egy kv-t, majd elindultunk, nyakunkba vettük a délutánt.

Első nekifutásra kicsit felfedeztük a kaszinót, és a közvetlen környezetét. Valóban olyan minden mint amit a TV-ben lát az ember. Amit viszont nem látni a TV-ben az az, hogy minden kaszinót ilyen kis ajándékboltok vesznek körbe, ez vicces, mert messziről sem gondoltuk volna, hogy pl. egy Vegas-i kaszinóban kínai Las Vegas -os ajándékboltokkal fogunk találkozni. Na hát ez pont így lett, gyorsan be is mentünk egyikbe, és máris gazdagabbak lettünk egy Las Vegas -os hamutartóval. Amúgy az árak elképesztően olcsók, a hamutartó 1 dollár volt. Ez amúgy később kiderült, hogy általánosan jellemző egész Las Vegas -ra. Egyáltalán nem drága hely. Kicsit elkalandoztunk a butikok között, volt tényleg minden. A zömében amúgy éttermek vannak, na abból annyi ameddig csak a szem ellát. Persze mindegyik rogyásig. Fontos megjegyezni, hogy közben végig az épületek alatti átjáró folyosókban közlekedtünk ami azért elég durva cucc.

Az összes kaszinó a föld alatt össze van kötve ilyen folyósós pláza feelinget árasztó bevásárló utcákkal, ami elég jó, így nem kell kimenni a felszínre kb sehol. Persze ki lehet, de nem kell ahhoz, hogy az egyikből eljuss a másikba. Az első szakaszon a környezet úgy volt berendezve mintha egy macskaköves éjszakai utcán sétálnánk, a plafon is úgy volt kifestve, hogy az égboltot láttuk csillagokkal mindennel. Voltak fák az utcán, bokrok minden ami ahhoz kell, hogy az ember belefeledkezzen abba, hogy éjszaka kint sétál az utcán. 🙂 Ez nagyon tetszett.

Egyből lehetett tudni, hogy átértünk egy másik kaszinóba, mert akkora pompa és látvány vágott bennünket mellbe, hogy majd hanyadt estünk. Játékgépek és asztalok százai mindenmerre. Itt azért rendesen el lehet keveredni.

Ami nagyon szembetűnő, hogy a sok emberre kevés az étterem. Mivel már lassan vacsora idő volt nekünk is valami takarmány után kellett nézni, és elég nehezen találtunk, vagy azért mert tele volt, vagy azért mert nem akartunk mondjuk nyers halat enni. Nagynehezen kiválasztottuk az első esti vacsorázó helyünket, ami egy kínai étterem volt, mindenféle tésztával és furcsa számunkra ismeretlen ételekkel. Tésztát kértünk, csirkével, és mindenféle zöldséggel. Sörrel, borral, nádi hegedűvel. 🙂 – A kaja bőséges volt és jó, de semmi különleges. Kicsit elbeszélgettünk itt és eliszogattunk. Az árak mérsékeltek, 2 főre Las Vegas -ban étteremben fizettünk 40 pár dollárt, 1 sörrel, 1 pohár borral, 1 kólával, és 1 ásványvízzel. Azt hiszem ez egyáltalán nem mondható drágának. Ezt követően úgy döntöttünk, hogy eltesszük magunkat, hogy holnap újult erővel vehessük nyakunkba a várost. Várt ránk egész Las Vegas így korán kellett kelni, hogy mindenre jusson idő.

Második nap

Korán keltünk, hogy időben tudjunk reggelizni. Na ez volt ám aztán a reggeli. A hotel alsó szintjén a bejárat egyik sarkában volt egy kis sarok, kb mintha egy Mc Donalds-ba mentünk volna be, na itt lehetett kérni ilyen menü reggeli szerűséget. Volt croissant, croissant csokival, meleg szenyó sonkával, vagy tojással, kv, tea, meg víz. Aztán szevasz. Ennyi fért bele a hotel árába reggeli gyanánt. Na de mindegy ennünk kell. Ettünk. Ez eddig egy elég nagy minusz pont. Irány a Meksi. Ráadásul a kiszolgálás is olyan volt, hogy jobb dobták volna inkább ki a rendelést. A kislány aki inkább hasonlított egy XXX filmből kilépett cicababára mintsem egy gyorsétterem pénztárosára olyan éles vékony hangon atom tájszólással beszélt, hogy azt sem tudtuk mit kérdez. Gyorsan választottunk valamit, hogy mielőbb túllegyünk ezen a tortúrán. Kaptunk valami cetlit amin rajta volt a sorszámunk, ha majd elkészül a kiabálnak és mehetünk érte. Na most azért gondoljatok csak ebbe bele, hogy hogy kiabálják azt, hogy Hajnalka vagy, hogy Tibor angolul Vegasban? 🙂 (Pár nappal előtte voltam T-Boy Santa Monica -n egy hamburgerezőben.) Persze közben folyamatosan érkeztek a hotel vendégei lefele, így hamarosan annyian lettünk, hogy lépni is alig lehetett. Ez tényleg a vicc kategória.

Túl vagyunk a reggelin. Irány Las Vegas. Összeszedtük a legszükségesebb dolgokat, és indultunk, hogy megnézzük a csodát.

Las Vegas Cesar Palace

Las Vegas nem nagy, cserébe kicsi. Igazából ha nem kaszinózol, vagy bulizol orrba szájjba, akkor 1 napos program. Az utcák tele vannak utazásszervezőkkel pl.: Grand Canyon, éttermekkel, vagy kínai üzletekkel. A teljes értékes távolság amit meg lehet tenni az hozzávetőlegesen 1km, amit számolhatunk 2-nek, hiszen odafele az egyik visszafele a másik oldalon jöttünk-mentünk, de aztán ennyi. A kaszinók alatti pláza rendszer szép, érdemes megnézni, de azon kívül, hogy rengetegen vannak és könnyű elkeveredni sok értékes látnivalóval nem kecsegtetnek. Kb egész nap mentünk, hogy kimaxoljuk a történetet. Voltak akik beszóltak (I hate tourists…) amikor hallották, hogy Magyar nyelven beszélünk, kérdezni nagyjából senkitől sem lehetett semmit, a kínai üzletek és az éttermek egymást érték.

Las Vegas Eiffel Tower

Las Vegas

Ami tetszett Las Vegas -ban

  • Éjjel nappal zajlik az élet. Mindig van valami party vagy program.
  • Nagyon tetszett, hogy a hotelek a föld alatt össze voltak kötve különböző látnivalókkal, éttermekkel, bevásárló utcákkal. Így, ha egyikből a másikba át akartunk menni, ezt anélkül is nyugodtan megtehettük, hogy nem voltunk ott vendégek, simán átsétáltunk a föld alatt.
  • Grand Canyon túra, amit itt intéztünk egy szervezővel.

Ami nem tetszett Las Vegas -ban

  • A mérete, mi tényleg azt hittük, hogy Las Vegas akkora, hogy azt még elgondolni is képtelenség, erre nem hogy nem akkora, de kb 1 km hosszú utca ami az értékes rész, a többi pedig lakóházak a sivatagban.
  • Tényleg minden főleg a kaszinózásról szól.
  • Rengeteg az ajándék bolt és szinte mindegyikben ugyanazt a portékát árulják kis eltérésekkel, és persze Made in China.
  • Made in USA baseball sapkát kerestem, nem találtam…

Megérte ide jönni?

Meg, ha kaszinózol, vagy ha innen induló utazásokon veszel részt, de akkor is csak egyszer. Ha a városra szeretnél szánni időt, akkor arra 1 nap elég lesz. Mi nem vagyunk kaszinó játékosok, és itt nagyjából csak ezt lehet csinálni. Egyszer látni kell persze, mégis csak Las Vegas.